Félelem nélkül

Minden nehéz tapasztalás hoz ajándékot a kezében. Valószínű, hogy szükségünk van az ajándékokra, ezért vonzzuk be a nehezebb élethelyzeteket.

Ha félelem nélkül meglépjük szívünk igaz vágyát, talán egy ismeretlen és rögös útra lépünk, de nem jelenti azt, hogy ez az út ne lenne szép. Sőt, tapasztalatom szerint a könnyebb út, az csak látszólag a könnyebb, hosszú távon mégiscsak a nehezebb, mert sok megalkuvással, illúzióval jár együtt.

Ha az élet döntés elé állít minket, akkor hallgassunk mindig a szívünkre. Most ez a tapasztalat, ami végigsöpör az életemen. Én akartam a változást, mint már írtam korábban is, és most más területen is elkövetkezett a megújulás ideje. S bár nehéz, de úgy döntöttem, hogy nem vezérelhet a félelem. Többé senki nem tarthat sakkban, és senkitől nem függhetek. Én magam mozgatom az életemet, nem pedig a görcsös stressz. S ez a lépés felszabadított. Azt érzem, hogy szabad vagyok.

S nem hat rám a világ válság, sem az itthoni, terveim ugyanúgy valósulnak meg szépen sorjában, mint eddig. És ami most történik velem, az a 3 kívánságom szerint a második. Önmagamra találok és megvalósítom magam. Az új otthon léte erőt adott, hogy olyan más területen is változtassak a meglévő helyzetemen, amivel eddig nemigen akartam foglalkozni. De a változás ilyen. Jön és bepörgeti az életemet, mint egy forgószél végigtombol a hétköznapjaimon, aztán meglátom, hogy mi az, ami igazi és valódi körülöttem, mert az megmarad, a többit pedig levágja rólam. S ilyen módon nem bánom,hogy ami illúzió, ami szín játék és ami hazugság, az eltűnik. Saját életemre nézve érdekes végiggondolnom, hogy miért vonzom be ezt az életembe, miért nem szeretem és tisztelem magam annyira, hogy ezek már messziről elkerüljenek.

De talán most már, hogy tetten értem ezeket, talán többé nem térnek vissza. Most a három igaz segítségem a HIT, a BÁTORSÁG, és SZERETET lehet csak. És a biztos tudat, hogy nem vagyok egyedül, segítség mindig akad! Más útkeresőnek, aki komoly döntés előtt áll, azt mondhatom, hogy bátran lépje meg azt a lépést, amit valójában szeretne, mert ennél felszabadítóbb érzés nincs is a világon! Nehézségek pedig mindig lesznek, csak az nem mindegy, hogy hogyan állunk hozzá, és hogy van-e egy-két Angyal a közelünkben, akik hirtelen alánk nyúlnak, amikor összerogynánk...

Csodára várok, hol az ajándékom?

Várok egy csodát, várok egy jelet. Ma eldől minden, ma kiderül, hogy az Univerzum és én ugyanazt az álmot építjük nekem, vagy nem.

Két hónapja minden lélegzet vétellel ezt az álmot (is) teremtem, s most itt az idő, cselekedni kell. Tudom, ha ez szívem igaz vágya, akkor minden segítséget megkapok hozzá.

Szeretnék elköltözni otthonról. Azt érzem, hogy eddig ezt én magam is blokkoltam, de most itt az idő, hogy szembenézzek a félelmeimmel és győzzek!!!

Elköltözöm. Eddigi kényelmes életemet lecserélem egy még kényelmesebb életre. Az új életemben én teremtem meg magamnak az életem feltételeit, a házam falait. Én leszek felelős a döntéseimért, s azért, hogy mit eszek, vagy mit nem eszek. Egyedül leszek. És mégsem. Talán ez is egy blokk volt eddig, de ez csupán egy illúzió, sosem vagyunk egyedül!!!

De amíg eljutok ide, és ezután is, szükségem van a segítségre és a támogatásra. S tudom, ha kérem, tudnom is kell elfogadni, még ha nem is abban a formában érkezik a segítség, ahogy én azt elképzeltem. De úgy érzem, hogy már be tudom fogadni. Megtanultam kérni, s most tanulom, hogy el is tudjam fogadni az élet ajándékait.

Hiszen a legtöbb esetben mi magunk akadályozzuk meg a kért ajándékok manifesztálódását. Többnyire azért is, mert nem tudunk elfogadni, befogadni, meg aztán azért is, mert nem vagyunk elég kreatívak. Mi kigondolunk valamit, hogy hogyan, s ha az Univerzum fantasztikus humorával játékot és színt akar vinni a történésekbe, nem engedjük, mert ragaszkodunk saját elképzeléseinkhez. Micsoda pökhendiség! Ezzel azt mondjuk, hogy mi magunk jobban tudjuk, hogy mit, hogyan kell csinálni! Ahelyett, hogy elengednénk a kérésünket, s hagynánk vezetni és meglepni magunkat az élet által.

Ha majd egyszer ezt a módszert is kipróbálja valaki, nagyon meg fog lepődni, hogy milyen leleményes és találékony az Egy Kéz, amely megírt nekünk mindent. És egyet soha nem felejtsünk el: fantasztikus humora van! Törekedjünk hát arra, hogy együtt tudjunk nevetni vele! Aláírom, nem mindig könnyű, de ha elkapjuk a könnyedség fonalát, immár a másik oldalon csodálkozunk, hogy régen mit aggodalmaskodtunk ennyi mindenen.

Szóval, most én is egy ilyen Univerzum játékba neveztem be, a társasjáték neve: Költözzünk ideális lakóhelyünkre. Már kettőt léphettem is előre, s remélem tovább folytatódik nyerő szériám. A következő dobásommal kiütöm a vetélytársamat, s szeretetteljes barátaimmal elköltözünk a legcsodálatosabb helyre, amit jelenleg el tudok képzelni otthonomnak. Gyönyörű és másod sorban hatalmas zöld terület övezi álmaim netovábbját. Kiskutyám nem kis örömére. Milyen boldog lesz ő is, hiszen komoly feladat lesz neki, hogy egy ekkora területet védjen. És még új barátai is lesznek, hiszen az én barátaimnak is vannak kutyabarátai, akik szintén új otthonra lelnek a majoron.

Szóval, ma dobom a következőt a játékban. Eddig sikeres voltam az életvezetésemben, s most is bizakodva tekintek az új kihívás elé. Ha mégis lepattanok, legalább tudni szeretném, hogy mindent megtettem azért, hogy ezt az álmomat beváltsam a valóságba. Ha azonban mégsem ez a jó mértékegység az átváltáshoz, legalább megkaptam a kellő lendületet ahhoz, hogy végre költözzek!

S mivel tavasz is van, kell a változás is, egy költözésnél jobban semmit nem tudok elképzelni a jelen helyzet kiaknázására. Szóval, az Égiek támogassanak, s este fogják a kezemet, amint eldobom a kockát...

Kinek mit jelent az őszinteség?

Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon mindenkinek ugyanazt jelenti-e az őszinteség? A magam megtalált válasza erre a kérdésre az, hogy nem. Sajnos azt tapasztaltam, hogy a legtöbben csak bizonyos határokon belül őszinték egymáshoz és ezt saját maguk számára tökéletesen magyarázzák, hogy helyesen cselekszenek.

De miért hazudnak, vagy hallgatnak el emberek egymás elől dolgokat? Ha már valaki meglép valamit, és elmond valamit, amit nem lehetne, akkor az miért nem megy már, hogy fel is vállalja?

Szerintem ettől nem működnek az emberi kapcsolatok. Ezért van az, hogy a hazugságok, füllentések hálójában előbb-utóbb már mi magunk is elveszünk, s az álarcunk ráég az arcunkra.

Lehet egy barátság igazi, ha ez az alapvető kommunikációs forma nem teljesül? Nem a barátok előtt lehetünk éppen az, aki vagyunk, mert ő olyannak fogad el, amilyenek vagyunk?

Nem véletlen, hogy ez a kérdés ennyire foglalkoztat, mert mi történik akkor, amikor tetten éred a barátodat, hogy nem őszinte veled? ÉS aztán vársz, és csak vársz, és nem történik semmi. Mindenről beszéltek, csak a lényegről nem. Értem, hogy egy feldolgozásnak több fázisa van, és ennek egyike a menekülés. Talán még önmagunk elől is. De a barátunk, ő úgy szeret, ahogyan vagyunk. Elesetten - életerősen, duzzadó tetterővel - halogatással, ragyogóan - halványan, mosolygósan - szomorúan. Attól függően, hogy az érem melyik oldalán vagyunk éppen.

Nem tagadom, az élet keményen meg tud minket tépázni, és van, hogy néha csak jó úgy lenni. De a hazugságaink nemcsak minket törnek meg, hanem a barátainkat is, akik tetten érnek minket eközben. És aztán azon gondolkodnak, vajon hol rontották el a barátságot? Igen, most én is ezen gondolkodom. Hol rontottam el? Milyen vagyok - voltam, amiért nekem nem lehet elmondani valamit. Amiért álarcot kell húzni előttem?

Fájdalmas felismerés volt, és azóta is marja a lelkemet ez a kérdés. Nehéz zöld ágra vergődnöm ez ügyben. Nem indulhatok ki mindig magamból, és nem hihetem, hogy mindenki hozzám hasonlóan működik. Főleg azért sem, mert egyáltalán nem biztos az, hogy ahogy én vagyok összerakva, az a jó. De egy biztos, én nem tudok és nem is akarok hazugságok között élni. Sokáig hunytam be a szememet, és csináltam úgy, mintha nem látnék dolgokat. Sokáig tusoltam el én is a magam kis történeteit, sokáig mást adtam elő magam helyett, mert azt hittem, hogy az jobb lesz mindenkinek. De már nem vagyok ilyen. Talán pont ezen helyzetek miatt lett ez olyan fontos az életemben. Az igaz mondás. De minden helyzetben, minden körülmények között.

S ez életem talán egyik legnehezebb feladatává vált egy időben. Az elején nem volt könnyű átállni az "igazmondásra". Sok sértődés, bántás, sírás, ellenségeskedés követte. Megharcoltam ezekkel a démonokkal, főleg azért volt egy komoly küzdelem, mert mindeközben azért még egy megfelelési vágy is munkált bennem. Nehéz úgy igazat mondani, hogy közben meg akarsz felelni valakinek, mert akkor az egyik rész sérül.

De saját bőrömön tudom, hogy lehetséges! És bár mindenki eljutna ezen felismerésig, s bár fontos lenne mindenkinek, hogy ne akarjon több szerepet eljátszani, s ne akarjon minden erejével más lenni, mint ami. Mert ez korlátot épít és fogva tart. S ami ennél is fontosabb, a hazugság mindig hazugságot szül. Ha valaki nem őszinte egy másik emberrel, akkor majd sok szintén kevésbé őszinte embereket fog az életébe vonzani, s egy szép napon arra ébred, hogy nincs egy igaz kapcsolata, hogy már nem tudja, hogy ki is ő valójában, s lelkének egyetlen igazi célja marad, hogy megmutassa végre ennyi idő után magát - de ez az álbarátokat nem fogja érdekelni.

Ha képesek vagyunk arra, hogy következetesen és előre gondolkodjunk, akkor tegyünk magunkért és tegyünk a barátainkért. Ne hozzuk őket sem olyan nehéz helyzetbe, hogy olyan döntéseket kelljen meghozniuk, amiket nem akartak. Legyen a szívünkben annyi szeretet, hogy akarjunk szép és igaz életet építeni! Legyen bennünk annyi szeretet, hogy más értékeket kezdünk el követni, mint a legtöbben, s teremtsünk magunk köré olyan életet, amelyet tényleg megérdemlünk. De ezt csak tisztán és őszintén lehet. Máshogy nem megy.

És ami még nagyon fontos számomra, hogy ne engedjük azt, hogy ezt a szót elcsépeljék! Ha valakitől azt várom el, hogy őszinte legyen tényleg szíve minden rezdülésével, akkor legyek következetes ehhez a kívánsághoz és ha nem ezt tapasztalom, akkor tegyem szóvá és követeljem, hogy ez minden esetben megtörténjen. S ha nem így van, hát engedjem el...

Nemsokára a fénybe érünk!

Március 21-én fordul a kocka az életünkben, végre a fénybe fordulunk. Kezdődik a tavasz, újra zöldbe borulnak a növények, újra élvezhetjük a jótékony napsütés minden pillanatát!

Már nagyon vártam, hogy eljöjjön ez az idő, hogy végre az árnyék erői megtörjenek egy időre és ne érjenek el olyan könnyen és olyan hatékonyan minket. Nevezhetjük ezt a tavasz kezdetének is, amikor az emberek előbújnak az odúikból és újra mosolyogva járják az utcákat, tereket, parkokat. Egészen más az én kedvem is, szívesen süttetem az arcom a kocsiból, szívesen intézek olyan telefonokat, amelyeket eddig csak halogattam. Érzem, ahogy megindul a vér áramlása az ereimben, újra feltöltődöm élettel! Új ötleteim támadnak, s mindent végre megint bizakodóan látok.

Annyira vártam már ennek az időszaknak a beköszöntét, és 21-ig konkrétan már csak 3 nap van hátra. Most még azért az utolsó felvonásnál több megkísértéssel találkozhatunk, de ezt már fél lábbal is!

Újraszíneződik a táj, a környezetünk, s most minden olyan más lesz. Könnyebb lesz, ahogyan átsegít minket a fény a nehézségeken. Komoly megpróbáltatásokon vagyok túl, az elmúlt időszak sok feladatot és tanulást foglalt magában, sokszor éreztem azt, hogy több, mint amennyit elbírok. Ám most hálás vagyok az Égnek ezekért, mert ajándéka - a tapasztalat - már az enyém, s ezzel is bölcsebb lettem. Jártam a mocsár legalján, a szellemi utam egyik legnehezebb időszaka készül most lezárulni. Ami nem jelenti azt, hogy megvilágosodtam, és innentől kezdve minden kérdésre tudom a választ! Egy nehéz időszak végére értem, amit végigcsinálni olyan volt, mintha saját magam ostoroztam volna, de megszületett az új én.

S a tavasz ébredésével én is új útra kélek. Új kihívásokat keresek, új helyzeteket teremtek. Rengeteg tervem várja, hogy megvalósítsam őket, s úgy érzem, hogy felszabadult a teremtő energiám, képes vagyok arra, hogy az ehhez szükséges segítséget és partnereket bevonzzam az életembe.

Egy sárkány ereje van bennem, s ha jól használom, az Univerzum minden kincse feltárul előttem az elkövetkező időszakban. Kíváncsiság és kellemes izgalom jellemző rám, míg régebben annyira féltem a változásoktól. Sokáig halogattam döntő lépéseimet, s igyekeztem feltartóztatni az elkerülhetetlent. Ma már tudatosan generálom én azokat az élet helyzeteket, amik felborítják, megmozgatják és tovább lendítik az életemet. S ennél csodálatosabb bizonytalanságot el sem tudok képzelni magamnak. Nem tudom, hogy mi lesz holnap, de már nem is érdekel. Nem akarom minden lépésemet megtervezni. Vannak vágyaim, álmaim, amiket szeretnék megvalósítani, s azok előttem lebegnek, de azt, hogy milyen úton jutok el oda, már nem akarom befolyásolni. Engedem magam vezetni, s igyekszem a helyzetekből a lehető legjobbat kihozni.

És ha mégsem sikerül? Hát leugrok a kondi terembe, s idegből lefutok 35 km-t, és lebiciklizem levezetésnek még 15 km-t. Sírok, dühöngök, kiakadok és aztán másnap reggel mosolyogva ébredek, s elengedem a sikertelen helyzetet. Megteremtem új formában, újra meg újra, s ha semmilyen formában nem jutok előrébb az ügyben, hát elengedem. De igazán, s többé nem adok energiát neki.

A lényeg a könnyedségben van, amelyet szimbolikusan a nehéz tél után a tavasz hoz el. Nem nyomasztanak a sötét télnek a gondjai, beköszönt a lágyság és a dallam.

Itt a tavasz!

"Friends will be friends"

Az emberi kapcsolatok annyira bonyolultak időnként. Olyan jó lenne, ha tényleg egy nyelven beszélnénk, mi emberek. Ha mindenki ugyanazt értené ugyanazon. Mennyivel könnyebb lenne, ha a félreértéseket elkerülhetnénk.

A kérdés csak az, hogy miért van szükségünk a félreértésekre. Mert ajándékokat hoz számunkra. Akiben megvan a másik ember iránti szeretet, az úgyis mindent elkövet, hogy ezen félreértéseket tisztázza, és gazdagabb lesz az ekkor szerzett tapasztalatok által.

Nehéz azonban "elszenvedni" a konfliktusokat és nehéz, hogy ne sérüljünk túlságosan is eközben. Vajon ezek a sérülések örök nyomot hagynak a lelkünkben, vagy azért van rá mód, hogy eltűnjenek? Azt érzem, hogy igazán kemény munkával képesek vagyunk arra, hogy ezeket a mérges nyilakat átfényesítsük magunkban, de ez, mint már írtam, nehéz feladat és hosszú folyamat.

Ebben a lelki munkában egyetlenegy dolog segíthet csak: a szeretet. Minden ezen múlik. Az igazi szív kapcsolatokban azért tudjuk azt, hogy ezt magunkért és egymásért tesszük. Talán érezhetjük azt is, hogy nincs veszíteni valónk, mert biztonságban van egymásnál a lelkünk.

Megoszlanak a vélemények arról, hogy valakinek hány igazi barátja lehet egy életben. Én mindenképpen szerencsés vagyok ezen a téren, több, igazi barát áll mellettem. Mindegyik egy másik oldalamat erősíti, de ez nem azt jelenti, hogy mindegyikük máshogyan ismer. Csak annyit jelent, hogy különböző feladatokra vonzottam be őket. S azt könnyű megérezni, ha szívből kapcsolódtok össze valakivel.

És aztán több olyan ember is van a környezetemben, akik nem egy mély lelki kapcsolatot ápolnak velem, hanem egyszerűen csak szeretünk összejárni és nevetni. Együtt szórakozunk, sztorizgatunk és élvezzük az életet. Ők is barátok, és ők is szeretnek, csak nem kapcsolódunk olyan mélyen és nem boncolgatjuk az élet történéseit, hanem csak élvezzük azokat.

Gyakran gondolok arra, hogy akinek nincsenek barátai, hogyan élheti az életét. Vajon mit csinál esténként, vagy hétvégén, vagy amikor nem a párjával csinál közös programot. És lehetne egy párkapcsolatot jól működtetni akkor, ha az élet más területein nincsenek emberi kapcsolataid? Hiszen a működési elv ugyanaz. Én el sem tudom képzelni azt, hogy milyen lehet az, amikor nincsenek valakinek barátai. Valószínűleg azért, mert én társasági életet élek, szeretek beszélgetni, ücsörögni, kávézni és rejtéjeket fegöngyölíteni. És ez, hát valljuk be őszíntén társaságban azért jobban megy.

Az én életem egyik legfontosabb alappillére a barátság, ha ők nem lennének az életemben, az hihetetlenül szürke és unalmas lenne. Az unalmast visszavonom, mert családom "túlkapásai" azért megfűszerezik a mindennapjaimat :)

Nos, köszönöm, hogy vagytok, imádlak titeket!