2011. május 31., kedd

A cseresznyefa titka


Tegnap cseresznyét szedtem egész nap. Apukám megkért, hogy szedjem le, mert pálinkát szeretne főzni belőle, a barátaim szeretik apu pálinkáját, így apu egyből áthárította rájuk a felelősséget, hogyha jövőre is szeretnék adni nekik, akkor le kell szedni valakinek a cseresznyét. Apu nem szeret kérni, könnyebb neki így, de azonnal mondtam neki, hogy miatta is leszedem szívesen, ha megkér, és van időm rá. 
Csodálatos napot töltöttem kint a kertben a cseresznyefával, apu felállványozta, annyira lelkes voltam, hogy még a fára is felmásztam. Soha ilyen tudatosan még nem bántam egy fával sem, mint tegnap. Ahogy az ágakra léptem, figyeltem a fát, elbír-e az ág, ahogy kapaszkodtam, olyan volt, mintha a kezem és a fa ága egybeolvadt volna. Mint egy kis majom, olyan könnyedén siklottam az ágak között, még a cipőmet is lerúgtam, érezni akartam minden rezdülést. Elég göcsörtös volt a fa felszíne, de nem érdekelt, csak a csoda éltetett, ráéreztem a fa lényére és magába húzott. Már nem is a cseresznyeszemek vonzottak, hanem az, hogy a fa lombjában mindenhova eljussak, ahova csak engedi. Minden ágon, ami csak elbírt, időztem egy keveset, és közben olyan boldogságot éreztem, mint már régen. Ilyen érzéseket párkapcsolatban tudtam eddig csak megélni, és most párkapcsolat nélkül is szerelmes voltam, szerelmes az életbe és a létezésbe.
Sokat gondoltam közben a barátnőmre, így este felhívtam. Kérdezte, hogy mit csináltam aznap, elmondtam neki, hogy cseresznyét szedtem és azt is, amit apu mondott. Erre ő megjegyezte, hogy én meg most szelíd erőszakkal átnyomom rá, hogy miatta kellett cseresznyét szednem. Egy pillanatra elszomorodtam, mert nem volt bennem ilyen szándék, és csak tényszerűen meséltem neki, nem azért, hogy rosszul érezze magát. Miután ezt elmondtam a telefonba, elvicceltük a történetet, de este gondolatban többször visszatértem ehhez a beszélgetéshez.
Az elmúlt két hétben másodszor fordult elő velem az, hogy két különböző barátom olyasmit próbált rám vetíteni, ami távol áll tőlem, ami nem én vagyok. Az egóm egy pillanatra mind két esetben összevonta a szemöldökét, hogy ennyire már ismerhetnének, hogy én nem ilyen vagyok. Aztán igyekeztem eltávolodni a helyzettől és magasabb nézőpontról ránézni ezekre a helyzetekre.
Az emberi kapcsolatokban azért veszünk el sokszor, mert a másik próbál bevonni a játszmáiba. Ezek tudattalan történések két ember között, és akár lehetnek egészen apró mozzanatok is egy napban, amik azonban elvonják a figyelmemet saját magamról. Van amikor szinte azonnal észreveszem, és visszahúzom a figyelmemet, van, amikor órákon át morfondírozok egy-egy ilyen eseten. Ha nem tükör, akkor vajon mit piszkálnak meg bennem? Az én válaszom az erő. Egy baráti kapcsolatban sokkal sebezhetőbb vagyok és sokkal kevésbé képviselem az erőmet. Már olyanon is rajtakaptam magam, hogy visszahúztam a női erőmet, hogy egy barátom ne érezze rosszul magát. Viszont a cseresznyefa megtanított arra, hogy bár lehet göcsörtös a felülete, és ez okozhat kellemetlenséget, tiszta eszenciája azonban feledteti ezeket a kellemetlenségeket. A cseresznyefa tudja magáról, hogy ő egy cseresznyefa, és ezt éli minden pillanatban. Ha hátramegyek a kertben, soha nem lesz barackfa, vagy almafa, és én sem látom soha úgy, mert más hangulatban vagyok. Mindig stabilan az, ami: cseresznyefa.
Ez a cseresznyefa titka.

2011. május 25., szerda

A szenvedély tánca



Félhomályban, gyertyák között fekszik a nő
Titokzatos, vágyat sejtető.
Lágy zene édes fuvallatként tör elő az éjszakából
S a nő teste a ritmusra mozdul.
Vele szemben a díványon a férfi szemében
Vágy lobban fel a szenvedély hevében.

A nő végigsimítja a combját lassan, érzékien,
A csipke, mi bőrét fedte tehetetlen,
 Alázuhan a mélybe, s a padlón hever,
A férfi tekintete rajta megpihen.
S mikor szemét újra a nőre emeli
A nőben a szenvedély szinte megperzseli.

Szíve hevesen ver a vad táncot látva
A papnő szerelmi rítusa magával ragadja.
S a nő közeledik, mint a ragadozó,
A zsákmányért nyúló érintése feloldozó.
A férfi keze a hajába túr,
Szorítja és megrántja azt vadul.

Ajka mohón siklik végig a nő nyakán
Kezét körbefonja a derekán.
A nő ajka a szája húsába tép
S vért fakaszt ez az elsöprő szenvedély.
Egymás tekintetét keresik a mámorban,
Ami egybeolvad a szerelem bájában.

A nő meleg öle megnyílik, s várja,
Hogy a férfit magába fogadja.
S a férfi szenvedéllyel a nőbe hatol gyengéden
Egy belső remegés tör fel a lelkében.
Keresztülárad lénye érzéki magja
S a nő a lelkét is magába fogadja.

Egy ősrobbanás, mit átélnek a gyönyör hevében
Teljes egybeolvadás egymás lényében.
S a férfi izzadtan zihál levegőt keresve
A nő torkából válasz a halk sikoly emésztő tüze
A vágy beteljesült bennük, testük remeg
A szenvedély íze ajkukon pihen.

S egy édes csókban ízlelik a másik ajkáról
A gyönyör nedveit még mindig mohón.
S a férfi megsimítja a szeretett nő arcát,
Ki mindig felszítja benne a vágyát,
S csodálja a nőt, aki gyönyörben,
Neki adja magát egészen.

Szorosan ölelik egymást még lihegve
Élvezik a mámort, ami őket újra teremtette.
Szorosan ölelik egymás testét
Élvezik, amíg tart még ez az érzés.
Szemükben a szerelem tüze kiolthatatlan
Újraélik ezt a gyönyört minden eggyé olvadásban.

2011. május 16., hétfő

Bolivien


Lágyan ölelt körbe a víz, féltve és biztonságot kínálva megfáradt testemnek. Ültem a tenger fenekén, és lélegeztem, és ez mind annyira természetes volt. Megérintettem a homokot mellettem, a tenyerembe zártam egy pillanatra, hogy érezzem a valóságát, majd engedtem, hogy leperegjen az ujjaim között, hiszen nem akartam birtokolni, csak érinteni.
Pár perccel előtte még egy lakásban ültem, s egy szelíd zene finom eszenciája ringatni kezdett, s egy békés hang hívott magába, hívott a világába a delfinek közé. Amint a szívem megnyílt az élménynek, már utaztam is, mélyen az Univerzum tengerében. Egy olyan különleges közegben értem partot, ahol még nem jártam, s érezni akartam a valóságát és élvezni minden pillanatát.
S mikor az utolsó homokszem is visszatért önmagába, felnéztem, és ott volt ő. Beszélt hozzám, de a szája nem mozdult, csak mosolygott. A szemembe nézett és kereste az utat hozzám. Hallottam magamban őt, Bolivient, a delfint, aki hozzám érkezett, most csak azért, hogy együtt legyünk egy kicsit. Bolivien nem volt sem férfi, sem nő, mindkettő volt egyszerre, és még ennél is több. Idős és bölcs lélek, tudatosságának fénye magával ragadó és megadó. Lehunytam a szemem, és a bőrömön éreztem az ő csupasz bőrének az érintését, de mikor kinyitottam újra a szemem, láttam, hogy nem ért hozzám, csak a minket körülvevő tér kezdett egymásba olvadni, és új színekben felragyogni. Én azt mondanám, hogy tanítani jött engem, Bolivien azt mondta, azért jött, hogy tanuljunk egymástól és hogy szórakozzunk közben. Nem tudom, hogy én mit adhatok neki, de örülök, hogy engem választott.
Figyeltem, ahogyan úszik körülöttem, és ahogy belebukfencezi az öröm és felhőtlen kacagás édes ízét az aurámba. Éreztem, ahogyan feltöltődöm Bolivien lágy energiáival, és megszületett bennem a bizonyosság, hogy együtt nagyon sok mindent tudunk véghez vinni és vele sikerül a legmerészebb álmaimat valóra váltani.
A szívemen egy lélek könnycsepp gördült le, amelyben nem volt szenvedés, nem volt fájdalom, nem az ember könnye volt, hanem a léleké, aki egy csodálatos katarzist élt meg, s ez a könnycsepp balzsamként gyógyította sajgó szívemet. Tisztára mosta a régi sérelmeket, s egy új, delfin-tudatosság fényben merítkezett meg, amely segítségével az Egység gyökeret eresztett bennem. Egy voltam ott, a tenger mélyén a csepeli lakásban, és azóta is Egy vagyok mindennel és mindenkivel. Köszönöm neked Titánia ezt a felemelő érzést! Titániát itt találod: http://www.bluedolphin.hu/