2010. április 24., szombat

Szerelemre hangolva

A tavaszi szellő lágy sugallata elhozta nekem az Ő lehelletét, megéreztem az illatát, s most betöltődik körülöttem minden vele. A szerelem az, érzem, ő az, aki táncba hív, az ölébe vesz, s belepörget az életbe.

Ez a nász az Égi Atya és Földi Anya szent egyesülése bennem, táncuk vadul lüktet az ereimben, s daluk egyre hangosabb, s ezt a csodálatos esszenciát lélegzem ki magamból. Az ő kettőjük édes egységéből születik meg bennem és körülöttem a nyár. A meleg, puha, vágyakkal teli napsütés.

Ellenállhatatlan ez a tánc. Szenvedéllyel teli, amint egymás szívének a kertjében elsuttogják becéző szavaikat, s ezek a szívem szakrális terében kapnak erőre. Én vagyok a Szerelem, a mindent befogadó és a szétáradó. Én vagyok az Érzelem, a szenvedély, én vagyok a Szerelem Kapuja. Csodálatos hatalmam van, egy mélyről érkező ősi erő kel életre most bennem, a Szerelem tánca hívja ezt most elő.

Az Istennő és az Isten szent egyesülése nem csak rajtunk kívül élő, hanem egy bennünk végbemenő, mély folyamat. Az ő szívdobbanásuk a mienk, s az ő nászuk a mienk. Belőlük merítjük az Igaz Szerelem lágy esszenciáját, s az ő létezésük és egymásra találásuk hozza el bennünk is a mély megélést.

A tavasz friss illata, az életre kelő fák, az ifjú rügyek és bimbók hozzák el nekünk a Szerelem hívó szavát. Segítenek, hogy ez az érzés a nehéz megéléseket hozó tél után újra dalra fakadjon, s elhozza vagy visszahozza az életünkbe az áhított, teremtő, bennünk szunnyadó Szerelmet.


Szeretném, ha az Angyalok szárnyukon

Hozzád repítenének egy kedves hajnalon.

Ha ébrednék, s mikor a szemem nyitnám

A te gyönyörű, édes mosolyodat láthatnám.


Csak néznélek, nézném szemed, s látnám a lelked

Mint egy csoda, úgy érintene meg.

S jöhetne vihar, tomboló szél, vad hurrikán

Nem eshetne bajom a szerelem oltárán.


Ha szelek szárnyán tudnék repülni

A legfontosabb lenne nekem, Hozzád eljutni.

Csak repülnék felhők között, s keresnélek

Még hinnék benne, hogy egyszer célba érek.



2010. április 14., szerda

A jelen szentsége

Nincs múltam, nincs jövőm. Csak a jelenem. Minden kincsem, minden gazdagságom a jelen pillanat. Minden, amit tudnom kell, azt ebben a pillanatban, a most-ban találhatom meg. Nem pazarolhatom el ennek a csodálatos pillanatnak a kincseit azért, mert szorongok, félek, vagy mert a szétválasztottságban akarok hinni.

Amikor jelen vagyok az életemben, akkor együtt lélegzem a Földdel, az Éggel, az Univerzummal, a Mindennel és a Semmivel. Akkor igazán boldog vagyok, mert bennem pulzál a létezés dobogó szíve, s gyengéden felkap az áramlataira, s mutatja, hogy merre menjek. Csak a jelenben vagyok képes megtapasztalni az igazi Egység élményt.

Kevés meghittebb érzés érintette meg eddig a szívemet, és annyira törekszem arra, hogy életemben minél több ilyen pillanat legyen. Amikor jelen vagyok, nem nyomasztanak nehéz gondolataim, mert bízok. A jelenhez bizalom és bátorság kell. Bízni a gondviselésben, hogy törődik veled, és bátorság, hogy boldog merj lenni. Bátorság, hogy a jelen pillanatot úgy használd fel, ahogy azt szíved diktálja.

Amikor hittem abban, hogy a bennem élő kisember irányít, és hittem a szétválasztottság érzésében, akkor nagyon komoly és szomorú voltam legbelül. Azt hittem, hogy az élet azt várja tőlem, hogy felelősségteljesen, mereven, összeszorított ajkakkal haladjak előre. De ez nem a lelkem dala! A lelkem azt szeretné, hogy lássam magamban az ’istenit’, és tanuljam meg élvezni az életet. Van, akinek ez zsigerből jön, nekem meg kellett harcolnom azért, hogy merjek boldog lenni és merjek a szívem szavára hallgatni.

S mi változott? Csodás emlékképek vannak a lelkemben, ha belenézek a tükörbe, egy boldog nő néz vissza rám. Szeme mosolyog, s huncut fény villan benne. Mindig arra törekszem, hogy a jelenben legyek, s megtapasztaljam az ajándékait. Mert minden pillanatnak megannyi mesés kincse van számunkra, csak merjük elvenni! A jelen pillanatban csak te vagy, az isteni létező, a szétáradó. A jelen pillanatban csak a lelked dala szól, amely magához énekeli a szerelmet, az örömöt, a bőséget.

A jelen a legnagyobb szépség, amivel az Univerzum megajándékozhatott bennünket. A jelen folyékony és alakítható forma. Az lehet belőle, amit csak akarunk. Azzá varázsoljuk, ami a legbelsőbb, titkos vágyunk. Az igazi jelenben az rezeg, ami a lelkünk. A jelenben erő van, hit és szeretet. Aki a jelenben van, bármire képes!

Hát állj meg egy pillanatra, s nézd meg a jelen pillanatot! Engedd, hogy szépsége megsimítsa az arcodat, engedd, hogy meghalld a lelked dalát. Csodálkozz rá a jelenre, s örülj a létezésednek, örülj ennek a pillanatnak igazán, szívből!