Vágyam hajt

A vágyam hajt száz világon át. Megtapasztalni szeretnék annyi mindent, mit nekem rejt ez a világ. Repülni volna jó, messzi-messzi földek mesés tájaira eljutni, megannyi csodát látni az életben. A vágyam az, ami minden napban minduntalan tovább hajt, újabb megtapasztalások felé. Szükségem van az élet ajándékaira, amelyet elszórt nekem, s szeretném mindet megtalálni!
Szeretnék napon át csak élni, minden pillanatban ott lenni, ott ahol Most van. Nyitott szívvel befogadni mindent és mindenkit, és szeretném, ha szeretettel tudnék minden helyzethez fordulni. Ha egy rózsaszín selyemszál kötne össze minden emberrel és minden helyzettel, nem mérgelődnék többet. Nem is zsörtölődnék. Nem aggasztana, ha mások nem úgy viselkednének, ahogyan én elvárom. Tudnám őket úgy is tiszta szívvel szeretni, ha úgy viselkednek, ahogy tudnak, ahogy tőlük telik.
Reggel törülköző helyett egy ragyogó szivárványt ölelnék magam köré, abba súgnám minden vágyam, azzal simogatnám magam. Sugarai lágyan érintenének, s befogadnám a szivárvány összes színét! S továbblibbennék, a tükörből azt a csodálatos, egyszeri és megismételhetetlen csodát látnám, aki tényleg vagyok, nem bántanám magam többé a rossz gondolataimmal. Édes rózsa illatot hintenék magamra és rohannék a szabadba, hogy azonnal megöleljek egy fát. S táncra perdülnék a pillangókkal, miközben szívem minden dobbanásával hálát adnék a Földanyának, hogy befogadott és otthont adott. Minden nap bocsánatot kérnék korábbi gyarlóságomért, amiért nem vigyáztam rá jobban.
De olyan nehéz ezen a földön így élni. Igyekszem nap, mint nap. S azért küzdök, hogy egyszer minden nap így élhessek! Azért inkább most szenvedek, ha kell, tudom, hogy vár rám az élet, hív magába egy új jövő. S én indulok felé, még ha az út rögösebb és fárasztóbb is, mint számítottam rá. Néha arcomba vág a sors buzogánya kegyetlenül, amikor hagyom, hogy erről az útról máshová csábítson megannyi szirén megigéző hangja. Olyan fájdalmas arcul csapás tud lenni, hogy szemeim szikráznak a fájdalomtól, fejem kitisztul, s mikor visszatekintek, látom, hogy drága Angyalaim megannyi módon próbáltak eljutni szívemhez, de meg sem hallottam őket.
Ezért szeretnék nyitott szívvel megélni minden pillanatot, mindig ott lenni. Ott a Mostban, a legszebb helyen a világon. Mindig ott, ahol a pillanat ér éppen.

Jó nőnek lenni

Olyan sok kihívás van egy nő életében, néha azt érzem, hogy kevés vagyok ehhez. Aztán olyan erőforrások kerülnek elő belőlem, amikre nem is számítottam. És ki tudja, hogy honnan jön ez az ősi, mindent elsöprő erő? De amikor kell, itt van.

Vannak olyan időszakok, amelyekben nehéz nőként reagálni a kihívásokra. Van, hogy megkeményedik a szívem, van, hogy elzárkózom a világ elől. De aztán újra felragyog bennem a nap, tudom, hogy minden történésnek értelme van.

Amikor tudatosan nőként éltem meg a mindennapjaimat, olyan nehéz volt visszatalálni a lágyságomhoz. Engedni, hogy segítsen valaki, hogy ne egyedül cipeljem a terheket. Megvárni, míg a biztonsági őr kinyitja a bankban az ajtót, nem berontani a terembe, mint egy győztes hadvezér. Ebben az időszakban, amikor engedtem, hogy nőként kezeljenek, nagyon sokat tanultam saját magamról. És még többet az igazi nőiségről. Nem is gondoltam, hogy ennyire jó nőnek lenni!!! A társadalom megpróblája elhitetni velünk, hogy a nőknek egyetlen feladata az életben az, hogy anya legyen, de ennél annyival több jut nekünk! Annyi mélység és odaadás rejlik egy női lélekben, s annyi igaz hívásra tud rezonálni a szívünk!

Ma már azt érzem, hogy büszke vagyok arra, hogy nő lehetek. Nem olyan rég, még álom volt számomra, hogy a reggeli ébredés után, bájosan mosolyogjak vissza az arcra a tükörben, hogy a figyeljem a testem apró kívánságait és kényeztessem, ne csak kihasználjam a végtelenségig. S egy igazi csoda, mikor ez a büszkeség megszületik valakiben.

Fantasztikus érzés, amikor nem sütöm le a szemem, ha belépek egy terembe, s nem keresem kétségbeesetten az első szabad helyet, hogy szabaduljak a vizslató tekintetektől. Felszegett állal, büszkén lépek ahhoz az asztalhoz, amit pont jónak találok ahhoz, hogy délután kávémat elfogyasszam... S közben állom a tekinteteket, még néha "véletlenül" el is mosolyodom...

Feladtam egy olyan ideálképet, amilyen lenni szeretnék. Amilyen szerintem a tökéletes nő. Mondanom sem kell, hogy ez az ideálkép nagyon távoli az én adottságaimhoz képest. Már nem akarok máshogy kinézni, éppen csak mindig magamból a legtöbbet kihozni. Szeretettel bánok magammal, s nem bántom a testemet, amiért nem egy topmodell alakja néz vissza a tükörből. Felszabadító, amikor el tudod fogadni magadat olyannak, amilyen vagy.

Vannak pillanatok, amikor elgyengülök, amikor nem vagyok egyensúlyban, akkor még tudom önmagamat ostorozni, de azonnal tetten is tudom érni magam. Így felül tudom írni ezt a régi programot, amit futtatok magamban. Nem akarom többé bántani magamat, mert nem ezt érdemlem. Azt érdemlem, hogy királynőként bánjak saját magammal, s így jön el, aki királynőként bánik velem, és a tenyerén hordoz.

Nőnek lenni nagyon jó!