2010. augusztus 2., hétfő

A szerelem halála


A mellkasomba ütöttél egy sebet,

Túl mély, túl nagy a felület.

Néha üres vagyok, tátongó

Én vagyok az a lyuk, elmúló.


Néha behunyom a szemem,

S olyankor könnyebb nekem.

Elbújok magamba, önnön mélységembe

Rám borul a közömbösség leple.


Néha azt érzem, ha egyszer ezt túlélem

Sokkal könnyebb lesz az életem.

Csak túl kell élnem, csak felejtenem kell

Talán a lyuk a mellkasomban is kisebb lesz.


Ha már nem én leszek a fájdalom, a szenvedés

Akkor nem fúródik szívembe többé a kés,

Aminek a nyele a te kezedben van,

Amit forgatsz a szívemben minduntalan.


Talán, ha hinnék benne, hogy elengeded,

Hogy nem akarod többé megsebezni szívemet.

Talán, ha hinnék benne, hogy élhetnék nélküled

Nem szorítanám a késre a kezedet.


Talán, ha majd elsírom az összes könnyemet,

Akkor, elengedem a kezedet.

Ez nem szerelem, körmöm a húsodba tép

Beléd marok szenvedéseimért.


Ez a nász egy keserű botlás

Éjszakába hatoló őrült sikítás.

Már nem látok tisztán, homályos a kép

Szívemet keselyűként marcangolod szét.


Nem kímélsz, könyörtelen vagy

S én annyira félek, hogy nekem nem ragyog többé a nap.

Félek, hogy ez az örvény a mélybe húz

Hogy ez a szerelem porrá zúz.


Talán egyszer lesz erőm, hogy elengedjelek

Amikor nem akarom látni a véredet.

Amikor azt érzem, eleget szenvedtünk

Azért a pillantásért mindketten megfizettünk.


Talán, ha nem hiszek majd abban, hogy bűnösök vagyunk,

Elmerem hinni, hogy nem egy az utunk.

S, hogy utánad mi vár rám, merre megyek

Félek, hogy elengeded kezem.


Most megint én vagyok a lyuk, a seb

Amit egy nehéz emlék megéget.

Most megint fáj, ha látlak

Nyomja a mellkasom a bánat.


Annyira fáj a helye, ott, ahol valaha

A szívem dobbant egyetlen szavadra.

Ma már csak hideg van ott és keménység

Közömbös, szánalmas szeretetlenség.


Ha rád gondolok, ajkamba mar a szám

Hogy emlékezzek, mennyire fáj.

Mennyire fáj, hogy téged szerettelek,

S hogy téged örökre elveszítettelek.


Talán ébredek egyszer egy olyan napra

Ha rád gondolok, s nem a bánat vág az arcomba.

Igen, lesz egy olyan nap egyszer

Amikor a nap szépen kel fel.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése