Még süt a nap, a fény még ragyogja az arcomat.
Még olyan jó, ahogyan szelíden simogat.
Késő nyári estén, egy szellő fuvallat
Lágyan ölel, nekem írja a dalokat.
Az égen megannyi csillag, száz mesét mesél
Mindenkiről mindent tud, ki, hol él.
Az éjszaka most a takaróm, körbefon
Lágyan ringat álomba a teraszon.
Csend van most, egy gyertya lángja pislákol
Szemem fényében merengve vándorol.
Emlékek törnek rám, régen a gyermekkorból
Mikor még éltél, mikor minden szép volt.
Most nem láthatod, hogy mivé lettem én
Nem láthatod, hogy tanításod célba ért.
Sajnálom, hogy már nem láthatlak
Nem simíthatom többé arcodon a barázdákat.
Tudom, hogy miért jöttél, bevégezted
Tudom, hogy síron túl is kísér a szereteted.
Mégis gyakran gondolok arra,
Ha itt lennél, minden másképp alakulna.
S gyakran eszembe jut még az a szörnyű nap
Mikor arra keltem, hogy szívemben többé nem süt ki a nap.
Meghalt bennem valami ott és akkor
Mikor láttam, hogy tested többé nem mozdul.
Csak néztelek, már nem te voltál az
Egy betegség így hogyan pusztíthat?
Csak néztelek, és olyan szépnek láttalak
Fájt nagyon, hogy így elragadtak.
A fájdalom sokáig rótta még lépteit lelkemben
Tépte szét gyermeki álmaim kegyetlen.
Felnőtt lettem hirtelen, a gyerek többé nem volt
Ki játszott felhőtlenül, ki kacérkodott.
Felnőtt lettem, s már hiába zokogtam érted
Többé nem hallom jönni a lépteidet.
Messze jársz már, nagyon messze
Azt kívánom bárcsak mese lenne.
Bárcsak most ébrednék, s láthatnám arcodat
Hallanám a nevem, ahogy csak te mondtad.
Bárcsak még mosolyognál rám egy utolsót
Megállítanám az időt, ne rohanjon.
Még fáj, ha rád gondolok, még gyötör a félelem
Hogy elvesztek mindenkit, kit közel engedek.
Még fáj, ha visszanézek, és látom a gyermeket
Ki ott maradt, szomorú, s védtelen.
Ki még mindig téged vár, hogy szemed újra rá emeld
És azt mondd neki, övé a végtelen.
Ki ugyanott áll még, azon a helyen
Ahol téged elvesztett egy szomorú reggelen.
Elmondanám neki, hogy hiába várja az új napot
Az élet nem adja vissza, mit ilyen csúnyán ellopott.
De nem akarja hallani, makacs, csak áll ott
Még hiszi, hogy megváltoztathatja a világot.
Majd utánam jön egy szép napon, mikor tudja már
Téged ott hiába vár.
Elindulunk egy új világ felé kéz a kézben
A te arcodat látjuk a messzeségben.
Még olyan jó, ahogyan szelíden simogat.
Késő nyári estén, egy szellő fuvallat
Lágyan ölel, nekem írja a dalokat.
Az égen megannyi csillag, száz mesét mesél
Mindenkiről mindent tud, ki, hol él.
Az éjszaka most a takaróm, körbefon
Lágyan ringat álomba a teraszon.
Csend van most, egy gyertya lángja pislákol
Szemem fényében merengve vándorol.
Emlékek törnek rám, régen a gyermekkorból
Mikor még éltél, mikor minden szép volt.
Most nem láthatod, hogy mivé lettem én
Nem láthatod, hogy tanításod célba ért.
Sajnálom, hogy már nem láthatlak
Nem simíthatom többé arcodon a barázdákat.
Tudom, hogy miért jöttél, bevégezted
Tudom, hogy síron túl is kísér a szereteted.
Mégis gyakran gondolok arra,
Ha itt lennél, minden másképp alakulna.
S gyakran eszembe jut még az a szörnyű nap
Mikor arra keltem, hogy szívemben többé nem süt ki a nap.
Meghalt bennem valami ott és akkor
Mikor láttam, hogy tested többé nem mozdul.
Csak néztelek, már nem te voltál az
Egy betegség így hogyan pusztíthat?
Csak néztelek, és olyan szépnek láttalak
Fájt nagyon, hogy így elragadtak.
A fájdalom sokáig rótta még lépteit lelkemben
Tépte szét gyermeki álmaim kegyetlen.
Felnőtt lettem hirtelen, a gyerek többé nem volt
Ki játszott felhőtlenül, ki kacérkodott.
Felnőtt lettem, s már hiába zokogtam érted
Többé nem hallom jönni a lépteidet.
Messze jársz már, nagyon messze
Azt kívánom bárcsak mese lenne.
Bárcsak most ébrednék, s láthatnám arcodat
Hallanám a nevem, ahogy csak te mondtad.
Bárcsak még mosolyognál rám egy utolsót
Megállítanám az időt, ne rohanjon.
Még fáj, ha rád gondolok, még gyötör a félelem
Hogy elvesztek mindenkit, kit közel engedek.
Még fáj, ha visszanézek, és látom a gyermeket
Ki ott maradt, szomorú, s védtelen.
Ki még mindig téged vár, hogy szemed újra rá emeld
És azt mondd neki, övé a végtelen.
Ki ugyanott áll még, azon a helyen
Ahol téged elvesztett egy szomorú reggelen.
Elmondanám neki, hogy hiába várja az új napot
Az élet nem adja vissza, mit ilyen csúnyán ellopott.
De nem akarja hallani, makacs, csak áll ott
Még hiszi, hogy megváltoztathatja a világot.
Majd utánam jön egy szép napon, mikor tudja már
Téged ott hiába vár.
Elindulunk egy új világ felé kéz a kézben
A te arcodat látjuk a messzeségben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése