Az igazságom

 A szombati csoportfoglalkozásunk témája a torokcsakra tisztítása és megnyitása volt. Fokozatosan haladtunk kívülről befelé, hogy megtaláljuk a lelkünk ösvényét, amely a saját igazságunkhoz visz el. Amikor a csoport összekapcsolódott, megéreztem egy erőteret magunk között, amelynek különleges ereje volt. Ez egy „láthatatlan” szeretet és fényháló volt közöttünk és egyre csak hívott.

A következő pillanatban beleugrottam ebbe a hálóba, elengedtem a mankóimat, elengedtem az egóm védekező szavait, és beletágultam ebbe az erőtérbe. Éreztem, ahogy a sejtjeimen áthatol a gyógyítás, és a torokcsakrámban halvány fény gyúlt. Figyelmem végig ezen a fényen volt és azon, hogy egyre erősebb legyen, egyre ragyogóbb. Megnyílt egy újabb kapu előttem, s ezen átkelve a torokcsakrám egy mélyebb szintjére jutottam. Felismertem a saját igazságomat, és a torkomban lévő határtalan lehetőséget. Soha nem tekintettem még így a torkomra, mint egy kulcsra, amely közelebb visz a lélekcsaládomhoz. Világossá váltak számomra korábbi összefüggések és felszabadult bennem a kreativitás megannyi gyógyító formája. S ezekkel a felismerésekkel magamban, éreztem, ahogy kitágul a torokcsakrám. Már nem csak egy szűk garat többé, már nem csak a kommunikáció jól vagy rosszul működő szerve számomra, hanem az isteni lehetőségek tárháza. Az alapos tisztítás után, éreztem, ahogyan szabadon áramlik az energia bennem, és belső figyelmemmel ráláttam az alatta lévő többi csakrára, majd figyelmem a felette lévő csakrákra irányítottam és megéltem újra az Egység elsöprő élményét. Újra Egynek láttam magam, Egy a testem, a lelkem és a szellemem, de Egy vagyok én és a többiek, Egy vagyok én és a szoba, Egy vagyok én és légzés. Éreztem a hívást, hogy az intenzív légzés segítségével először a torkom elülső oldalát fényesítsem tovább. Ahogy tisztult ez a terület, éreztem, ahogyan növekszik bennem a felelősségvállalás a személyes szükségleteim iránt, és a gyógyító fény arra ösztönöz, hogy önmagamért még jobban vállaljam a felelősséget. S ezután figyelmemet a torokcsakra hátsó oldala felé irányítottam, gyakran küzdök nyak és vállproblémákkal, és ahogy tisztítani kezdtem ezt a területet, ráleltem egy varázslatos összefüggésre magamban: ha a torokcsakra ezen területe alulműködik, akkor hajlamosak vagyunk visszafogni magunkat és nem nyújtjuk a tőlünk telhető legjobbat. Én sokszor tévesen feltételeztem magamról, hogy bizonyos helyzetekben lusta vagyok, s most választ kaptam arra, hogy ez nem így van, ilyen helyzetekben, ha gyógyítom a torokcsakrámat, akkor ki tudom hozni magamból a legtöbbet.

Ahogy lágyan belelazultam az isteni érintésbe, megérkezett a csoda is. A szeretetháló ölelésében végig biztonságban voltam, és tudtam, hogy szavaimat, cselekedeteimet a bennem élő Mester irányítja, s ő terelt a felismeréseim ösvényén is. Ez egy különleges utazás volt számomra is, amelyet a csoportenergia fénnyel támogatott meg. Az Egység Misztériuma új lehetőségeket mutatott meg, s világossá vált bennem, hogy egy olyan utazásra indultam el nemrég, amely során bejárom testem és lelkem összes zeg-zugát, bekukucskálok mindenhova magamban, feltárom az ismeretlen részeket, örömmel üdvözlöm a már ismert részeket, ahol sötétség van, oda a fénylámpásommal bevilágítok, és addig világítok, amíg át nem fényesedik, hogy önmagában is ragyogó lehessen, ahol pedig fényt találok, azért mély hálát adok. Ez egy nagy kaland magamban, egy csodálatos utazás, amely arra ösztönöz, hogy egyre inkább lehorganyozódjam a testemben, és egy ragyogó erős fényoszloppá váljak, aminek a fényében mások is fürdőzhetnek. Ez a fény most vált igazán tudatossá bennem.