A lelki út szépsége számomra az, hogy a legapróbb történésekben is mindig benne rejlik a „hoppá” érzése. És bármilyen témával is foglalkozom, mindig mélyebbre és mélyebbre jutok a megértésben. A legutóbbi szertartásunk a Bőségteremtő Műhelymunka volt, és ezen a foglalkozáson közel engedtük magunkhoz azokat az érzéseket, amelyek akadályoznak ennek a különleges energiának a szabad áramlásában.
Együtt utaztunk az érzésekkel, a megélésekkel, majd pedig magunkhoz hívtuk az Egyetemes Teremtő Erőt. Azt kértem a csoporttól, hogy vizsgálja meg magában ezt a teremtő erőt, és kezdjen párbeszédbe vele. Én már korábban megcsináltam ezt a gyakorlatot, de ezen a foglalkozáson minden arról szólt, hogy ráérezzünk az élet ízére, és magunkba fogadjuk a bőség természetes állapotát. Mélyen hatoltam a Teremtő Erőmbe, beletágultam abba az érzésbe, ami közeljött hozzám. Ez az élmény azt az üzenetet hozta el számomra, hogy imádkozzak szívből.
A gondolatot este engedtem útjára magamban, hogy még jobban megéljem az üzenetben rejlő tanítást. Ráébredtem arra, hogy az ima számomra napi rutinná változott. Észrevétlenül kivontam belőle az energiát, és üres, érzések nélküli szavakat hagytam csak meg az Angyaloknak. De ők a szavakat nem értik, nem úgy értik, mint mi. Ők az energiát, az érzést látják meg az imában. A szavakra nekünk, embereknek van szükségünk. Újrafogalmaztam magamban az imáról alkotott képemet, és így, esténként egy belső monológ születik meg bennem. Új élménnyé vált az ima bennem, visszaadtam saját magamnak a reményt arra, hogy ha kitárom a szívemet, s így fohászkodom, megtalálnak a válaszok. Ennek a nyitja pedig egy nagyon egyszerű gondolatban van, ha nyitottá válok a hozzám érkező válaszokra, észreveszem azokat a lehetőségeket is, amelyeket korábban nem láttam. Ha elméből imádkozom, akkor rendszerint le is gyártom a forgatókönyvet arra, hogyan valósuljon meg a kívánságom. Így a látószögem azonnal beszűkül, és a horizonton „ácsorgó” események láthatatlanná válnak számomra.
A szívből jövő imával újra kitárom a látószögemet, s magamhoz engedem azokat a tanulási folyamatokat, amelyek a kívánt sikert hozzák el nekem. Sőt, sokszor még többet is. Gyakran, amit elménk szűkre szabott fantáziájából el tudunk képzelni, az messze nem közelíti meg azt, amivel az Univerzum megajándékoz minket, ha megengedjük.
Az Ima szentség, egy meghitt pillanat, egy „randevú” saját magunkkal. Egy csodálatos utazás egy ragyogó galaxisba, amely bennünk létezik. Az Ima hála, egy békés áldás, amely visszaszáll az életünkre. Amint az ima különleges eszenciája körbefonja az életünket, varázslatos csodákra számíthatunk. Az imát és a csodát pedig a hétköznapok apró történéseiben keressük, egy szívből jövő mosolyban, egy igaz ölelésben, egy szeretetteljes kézfogásban, egy mesés találkozásban, egy dejavu érzésben.
Engedd te is, hogy az Ima szárnyára kapjon, s megmutassa az igazi valóságodat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése