Álmomból ébredtem, egy férfi hangja hívott
Csodálatos zengése útra csábított.
Nem tudtam, merre induljak, hol keressem
Csak mentem arra, amerre őt hittem.
Egy őserdő mélyére jutottam fázva, dideregve
A hangja elhalkult, nem érintett hűs lehelete.
Az úton hozzá faágakba akadtam
Szabadulásomért cserébe a véremet adtam.
A tövisek szúrták az arcomat, ahogy harcoltam ellenük
A könnyem mossa tisztára mély sebük.
Bolyongtam az erdőben, mindenhol őt kerestem
De az illúziók elvakították tekintetem.
Nem láttam többé Őt magam előtt
Megannyi hamis álarc csillant meg, feledtetve őt.
Most újra hallom a hangját, bársonyos dalt dúdol
Újra útra kelek, hogy sorsom érjen utol.
Magamra nézek, megviselt a bolyongás
Megannyi seb, fájt az elmúlás.
Lerogyok egy fára, az erőm elhagyott
Szabadulásért imádkozok.
Reccsen egy ág, felnézek bátortalanul
Szememet rabul ejti egy fekete párduc.
A félelemtől megfeszül testem minden izma
Ott állok előtte lélegzet visszafojtva.
Kecsesen felém sétál, puha lépteit elnyeli a föld
Leül előttem, tartása magasztos, fennkölt.
Szívem a torkomban dobog, szemem lehunyom
Várom a beteljesülést, életem feladom.
Érzem a leheletét az arcomon
Sikítanék, de nem jön ki hang a torkomon.
De ő a homlokát a homlokomhoz érinti
Közösek az enyémmel az ő emlékei.
Bátortalanul megsimítom a fejét
Magamhoz ölelem őt, az erejét.
Egy vagyok vele, egy az erejével,
Az utamról semmi nem téríthet el.
Tudom merre induljak, hogy találkozzam Vele
Ott leszünk mindketten, egy pillanat műve
Nem számít a sok seb, nem számít a hosszú út pora
Csak az, hogy együtt érjünk oda.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése