A Fantom

Születésnapomra az Operaház Fantomját kaptam ajándékba. Régen láttam már az előadást, sok évvel ezelőtt. A fantom dala azonban a mai napig az egyik kedvencem. Kíváncsi voltam arra, hogy most mit fog adni nekem ez a darab. Azóta annyi minden történt bennem, tágult a látószögem. Mint amikor újraolvasok egy könyvet, amiért annyira rajongtam, de ma már más tetszik benne. Kíváncsi voltam a Fantom „ajándékára”.

Amikor először láttam, a gyermeki naivitás még annyira dolgozott bennem. Hittem a jóban és a rosszban. Nagyon megérintett a darab már akkor, de csak a két szerelmesre tudtam koncentrálni, annyira izgultam értük, hogy a Gonosz Fantom ne állja az útjukat, hogy a szerelmük győzzön le minden akadályt. Még haragudtam is a fantomra, hogy hogy lehet ilyen gonosz.

De most egészen más volt az élmény. Nyugtalan voltam már az elején, fájt a fejem, náthás voltam. Mintha a lelkem megérezte volna a közelgő áttörést. Amikor a fantom a színpadra lépett, tompa nyomást éreztem a mellkasomon. Éreztem, ahogy küzd a testem, éreztem, hogy nem akarom őt beengedni. Nézelődtem össze-vissza, aztán bevillant az álmom. Előző este megálmodtam azt, hogy ott ülök, de annyi kivétellel, hogy a fantom kinézett rám, a szemembe, a tekintete fogva tartott és nem engedte, hogy másfelé nézzek. Addig néztem, amíg végre megláttam.

És abban a pillanatban megértettem, hogy mit keresek ott. Amikor a színésznő letépte a fantom álarcát és alatta „szörnyeteg” volt, egy könnycsepp gördült le az arcomon. Egészen eddig elutasítottam önmagam negatív aspektusait, nem tudtam igazán szembenézni azzal, hogy mindnyájunkban lakozik egy fantom. Az árnyék személyiségem most utat kért magának.

Csak ott ültem megmerevedetten a nézőtéren és figyeltem az eseményeket. Már nyitva volt a szívem, átéreztem minden mozzanatot. Az emberek féltek a fantomtól, elutasították őt. Szörnyetegként kezelték és azzá is vált. De így is, a lelke egy mély zugában, még neki is ott pislákolt a tiszta fény. Az a fény, ami végül mégis emberré tette, ami megnyitotta a szívét a jóra.

Csak annyit akart, hogy azt érezze, hogy ő is szerethető. Hogy létezik, hogy ne nyomják el. Magányos életet élt és mindvégig azzal küzdött, hogy senki nem akarta őt, de mégis létezett. Alig kaptam levegőt, amikor rádöbbentem, hogy meg kell nyitnom a szívemet a saját fantomom előtt. Valahogy tudnom kell szeretni őt, és magamhoz ölelni. Nem dolgozhatunk többé egymás ellen, különben sosem leszek teljes. Mindig hiányozni fog valami.

Fájdalmas beengedni az ajtón, akit nem akarsz látni. Nehéz őt hellyel kínálni, és még nehezebb tiszta szívből rámosolyogni, hogy érezze, tényleg örülsz annak, hogy itt van. Csak állsz, és nem tudod, hogy mit is mondjál. A szádba harapsz, aztán ő indul meg feléd. Az ő léptei is bizonytalanok, még nem bíztok egymásban. És amikor megáll előtted, meglátod a fájdalmat a szemében. Voltak évek, amikor harcoltatok egymás ellen, amikor ott bántottátok egymást, ahol csak tudtátok. De mára már mindketten békét szeretnétek.

Szinte öntudatlanul lendül a kezem, s ölelem át. Először fájdalmas az élmény, nehéz szembenézni azzal, hogy mennyi mindent követtem el ellene félelemből. Aztán rám tör a nyugalom. A szívem újra normál tempóban ver, a légzésem lassul. A fantom gyönyörű hangja hív vissza a valóságba. S a fájdalmán túl, látom a szépségét. Már nem szörnyetegnek, nem gonosznak látom. Ő egy szerethető, élhető része a létezésnek és az embereknek. Nem járhatunk többé becsukott szemekkel, tudomást sem véve róla. Aki igazán keresi önmagát, az nem élhet a fantom nélkül. A fantom mélysége az, ahonnan elkezdődik a személyiség. Az alapja. Ha az alapokat nem szeretjük, hiába minden álarc és máz, az egész életünk csak menekülés lesz önmagunk elől.

Ezért csodálatos dolog a színház, mert közel hozza hozzánk azt, amit nehéz meglátnunk és megértenünk. És egy jó színész átüti a lelkeden a karaktert. A fantom megformálója aznap este komoly mélységekbe röpített el, a többi színész alakítása eltörpült mellette számomra. Fantasztikus, hogy ilyen tehetségek kalauzolnak minket a színház, s azon keresztül saját világunkban.